Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

február 17, 2016 - GergelyZsolt

1 Comment

“Akkor még éltek vadászok, igazi vadászok… talán ma is élnek, nem tudom. Én akkor vadásztam az erdőmben utoljára. Azóta csak puskások járnak itt, vendégek, kiket az uradalom fogad, s pufogtatják az erdőben a fegyvereket. A vadászat, az igazi, más volt. Te ezt nem értheted, mert nem voltál soha vadász. Számodra ez is csak kötelesség volt, úri és mesterségbeli kötelesség, mint a lovaglás, vagy társas élet. Vadásztál, de csak úgy, mint aki belenyugszik egy társadalmi formaságba. Megvető arccal vadásztál. S a fegyvert is úgy vitted, hanyagon, mint egy sétabotot. Nem ismerted azt a különös szenvedélyt, a férfiélet legtitkosabb szenvedélyét, amely minden szerep, ruha és műveltség mögött él minden férfi idegeiben, oly mélyen, mint az örök tűz a földben.”

Share this article

GergelyZsolt

One thought on “Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Leave a comment

error: Content is protected !!