Tudatosan lőni

december 12, 2017 - vadasztanfolyam

No Comments

XXV. évfolyam 3. szám 2016/március 34-37. oldal
szerző: Kókai Márton
A Vadászlapra ide kattintva tud előfizetni.

 

Ha valaki vadász akar lenni, akkor nemcsak az iskolapadba kell újfent beülnie, hanem a kötelező lőgyakorlaton is át kell esnie. Utóbbi okból kifolyólag pattantam autóba és pötyögtem bele a GPS-be a Budaörs (Pest megye) szélén megbúvó Szabadság út nevét. Ha Budakeszi felől érkezünk ide, az embernek egyből feltűnik, hogy – még akkor is, amikor a természet szürke ruhát ölt – átlagon felüli „háttér” előtt pallérozhatja majd lőtudását.

A Budaörsre bevezető főútról egy rövidke földútra kanyarodom, amelyen két-három szívdobbanásnyi idő után már le is állíthatom a járgányt. Két pályán zajlik a gyakorlás egy időben. Ennek a „feszített” tempónak nagyon egyszerű okai vannak, amelyeket bár csak később tudok meg, muszáj itt megemlítenem. A lőtéren napi kétszer két órát gyakorolhatnak a lövők, így ki kell használni minden percet. Ennek van egy másik vonzata is, mégpedig az, hogy a jelenlegi oktatók nem képesek azzal foglalkozni, amivel igazán kéne, a nappal iskolába járó utánpótlással…

Visszatérve a megérkezésre. Én ezúttal a hozzám közelebbi pályánál állok meg, ahol Hutyka Zoltán lőoktató éppen egy fiatal hölggyel gyakorolja végig azokat a stációkat, amelyeken a vadászvizsgán is meg kell mérettetni. A hátsó részen a névadó lánya, az olimpiai bajnok skeetlövő, Igaly Diána edz egy fiatalembert, akinek minden mozzanatát lesi valaki a klubház ablakából. Később tudom meg, hogy ő a büszke édesapa. Próbálom ellesni a lőállásokban állók mozdulatait egy-egy lövés közben, hogy a későbbiekben hátha kamatoztatni tudom ezt az ellesett tudást, de sokáig nem figyelhetem őket, mert csakhamar elfogy zsebükből a patron, így megtört puskával a kezükben indulnak a klubház irányába.

Én is arrafelé veszem az irányt. A bejárat felett egy nagy logó hirdeti, hogy ez az Igaly József Lővészklub „főhadiszállása”. A lőtér két oktatójával itt érnek össze útjaink. Zoltán – miután megbeszélte a következő alkalom időpontját tanítványával – egyből felém fordítja figyelmét és divatosan szólva „belecsapna a lecsóba”, ám a sors közbeszól. A Diána által edzett fiatalember puskája valamiért elromlott, Zoltán pedig zokszó nélkül, évek rutinjával a háta mögött kapja pillanatok alatt darabjaira a makrancos puskát. A rugó tört el, de szerencsére van tartalék, így pár perc alatt pontot lehet tenni a történet végére.

Az oktató újból felém fordítja figyelmét. Lövészmellényt és fülvédőt nyújt nekem, s míg én ezekkel barátkozom, ő bemutatja, miként kell helyesen és balesetmentesen a fegyvertárolóban álló puskát magunkhoz venni. A puskához bal kézzel nyúl, majd úgy teszi át a jobbjába, hogy a cső mindvégig semleges irányba néz. Ebben a pozícióban töri meg a fegyvert, majd ellenőrzi annak töltetlenségét és azt, hogy nem került szennyeződés, s idegen test sem a csőbe. Miután ezt prezentálta, rajtam a sor, hogy a látottakat helyesen megismételjem, csak ezek után indulunk a pálya irányába.

Odakint igazán kellemetlen, hideg, szeles idő uralkodik. Zoltán szerint még a zuhogó eső is jobb ennél, de hát a vadászvizsgát ilyen időben sem fújják le, szóval töretlenül sétálunk a kistorony irányába. A szelet jelző piros zászlók vad táncot lejtenek a légáramlatokon. A lőállásnál folytatódik végül az oktatás. Zoltán mielőtt még bármit is mondana, feltölti a mellényeim zsebét lőszerrel, hogy könnyebb legyen majd később az újratöltés. A második lépésben a puskával barátkozunk. A majd’ négykilós sörétes súlyához nem vagyok hozzászokva, s ezt bizony könyörtelenül tudatják velem a kezeim és a csuklóim is. Oktatóm bíztat, hogy ez természetes jelenség. Volt már olyan birkózó tanítványa, aki pár tíz lövés után – kis túlzással – már nem bírta felemelni a puskát. Ez azonban egy kirívó eset, mi most csupán ötven lövést terveztünk tenni…

A lőállásban elsőként a helyes testtartásról beszélünk. Mivel jobbkezes vagyok, ezért testsúlyomat az előrébb elhelyezett, enyhén megrogyasztott bal lábamon kell nyugtassam. Ebben a pózban a puska helyes vállba vételét gyakoroljuk, ezen belül is első ízben a szemem és a cső végén pirosló célgömb közötti egyensúlyt próbáljuk kialakítani, amihez később még hozzá kell majd vegyük a korongot is. Bár én nem tudom, de Zoltán mindeközben a szemdominanciámat is ellenőrzi, s mivel kiderül, hogy a jobb szemem a domináns, bíztat rá, hogy a balt nyugodt szívvel csukjam be, ha akarom; az itt nem számít hibának.

Mielőtt még betöltenék, oktatóm felhívja a figyelmemet, hogy a biztonság itt is – ahogy korábban a sörétes felvevésénél – elsődleges szempont. A puskát megtöretlenül és ürítetlenül nem fordíthatom a szemközti toronyhoz vezető kis úttól baloldali irányba. Az a rész, amelyen elsüthetem a sörétest, egészen a mögöttem lévő torony sarkáig tart, így a sörétraj sem személyi sérülést, sem anyagi kárt nem fog okozni, hiszen a budaörsi hegyes vidék felfogja a lövedékeket. Zoltán elrettentésül csendben hozzáfűzi: bukott már meg olyan vadászjelölt vizsgán, aki bár kivétel nélkül meglőtte az összes korongot, de nem tartotta be ezt a biztonsági előírást, így végül ismételhetett. Ez teljesen logikusnak hangzik, igyekszem is megszívlelni a tanácsot.

A következő napirendi pontban a pályának a középső részénél földbe vert karóról beszélünk, amely sokban segíthet majd az eredmények elérésében. Ez gyakorlatilag az a pont, ahol a szemközti nagy toronyból érkező korong és a tőlünk induló pályája metszi egymást. Az első feladatnál mindjárt szükség is lesz erre a tájékozódási elemre. Betöltök és a puskával megcélzom a fakarót. Annak vonalában függőlegesen emelem a puskát, majd kicsit jobbra tartok. Bár a vizsgán nem lehet vállban a „flinta”, most az első pár lövést így fogjuk gyakorolni. A feladat egyszerűnek hangzik: hátulról kell meglőni a korongot!

Miután néhány durrantással begyakoroltuk az első korongot, rátérünk a vállba vétel helyes módjára. A dolog egyik titka a jó ritmus elkapása. Amikor meghallom a korongvető gép zaját, nekem már el kell indítanom a mozdulatot, ha nem akarok lemaradni, s mindeközben persze oda kell figyeljek a korábban említett helyes testtartásra és a célzásra is. Elsőre nehéz dolognak tűnik ilyen gyorsnak lenni, de valójában ezek a korongok nem mozognak olyan tempósan, mint a versenylövők esetében. Ezek körülbelül ötven-ötvenöt méterre szállhatnak el, míg az utóbbi kategória erre majd húsz méterrel rálicitál.

Gyakorlatilag majd egy órán keresztül lövünk két lőállásból, többféle korongra. Nem állítom, hogy a legjobb barátok lettünk a gyakorló puskával, de már nem is vagyunk idegenek egymás számára. Zoltán szerint egy átlagos képességekkel ideérkező vadászjelöltnek legalább tíz doboznyi lőszert el kell „puffogtatnia”, hogy jó esélyekkel nézzen elébe a vizsgáknak.

A klubházban végül az óra elején tanult módon nézem át a fegyvert, mielőtt letenném pihenni: töltetlen, szennyeződés és idegen test nem került a csőbe. A továbbiakban fehér abrosz mellett kezdek el beszélgetni a lövészklub két oktatójával a lőterek és a lőoktatók vadászati oktatásban betöltött szerepéről.

– Az ilyen skeet lőterek a legalkalmasabbak arra, hogy a vadászatban is előforduló szituációkat megtaníthassuk a jelölteknek, hiszen egy-egy korong mozoghat úgy, mint a fácán, a kacsa, vagy éppen a nyúl – kezdi Igaly Diána. – Ha valaki azonban igényli, vannak a lőterünkön olyan gépeink, amelyekkel vadásziasabb távban, körülbelül harminc méteren kell „levadászni” a korongot. Ezeken a skeet lőtereken ez a távolság kicsit rövidebb, így könnyebb oktatni is.

– Hogyan kell egy teljesen kezdővel, aki tényleg semmit sem tud a lövésről, elindulni a vadásszá válás útján? – kérdem az oktatóktól.

Diána egy szóval válaszol: tudatosan! A vállból indított lövésektől kell eljutnunk odáig, hogy az összhang létrejöjjön a jelölt és a puska között. Nagyon fontos, hogy jól vállban legyen a fegyver. Csak így lesz képes eltalálni a repülő korongokat. Meg kell találjuk a harmóniát a lövő szeme, a puska csöve és a korong között. Biztos vagyok benne, hogy ti is így gyakoroltatok az imént!

– Azt hiszem, szerencsés vagyok, mert a szemdominanciám egyezik az ügyesebbik kezemmel. Mit tudtok tenni azzal, aki mondjuk jobb kezes, de a bal szeme a dominánsabb?

– Vannak olyan kollégák más lőtereken, akik ilyenkor megpróbálják balkezessé nevelni a delikvenst, de szerintünk ez elhibázott módszer – válaszol Diána. – Mi ilyen esetben szemüveget adunk a jelöltre és a bal oldali üveget leragasztjuk, így próbáljuk rászoktatni őt a jobb szemük használatára, vagy a másik szemük becsukásával próbáljuk korrigálni a hibát. Egyébként senki se aggódjon, minden hibát ki lehet küszöbölni, idővel még a rossz beidegződéseket is.

– Milyen töltényeket ajánlotok azoknak, akik hozzátok érkeznek tanulni?

– Skeet lőszerrel dolgozunk és ugyanilyen sörétesekkel is. Ha valaki a korábban már említett vadászias távban, vagy egy kicsit azon túl gondolkodik, akkor oda már egy huszonnyolc grammos, 2,3-as 2,4-es lőszert (a skeet 2,0-ás) ajánlunk.

– Hogyan tudom a legbiztosabban eltalálni a korongot?

– Nagyon egyszerű a válasz: az ideális ponton kell meglőni! Igen ám, de idáig el kell jutni. Az ehhez kapcsolatos tudatos technika az, amelyet ti is gyakoroltatok odakint. Amikor felkapjuk a puskát arc­hoz, a csövet érezve mozdulunk rá a korongra és a kellő távolságban lövünk rá. Minden centi számít. Ha ezt a képet a lövő hamar összeteszi magában, akkor hamar lesznek sikerélményei. Ezt a tudatosságot igyekszünk belétek nevelni és ezt nem győzöm hangsúlyozni, mert tényleg nagyon fontos!

– Zoltán már említette, hogy minimum tíz doboznyi lőszert el kell lőni, hogy valaki átmenjen a vizsgán. Mikor kell azonban elkezdeni gyakorolni?

– Minél hamarabb. A vadászjelöltek akkor tudnának a legtöbbet segíteni magukon, ha a felkészítő tanfolyam elején már bejelentkeznének a lőoktatókhoz. Az új vadászvizsga óta – amelynek most már része a vadász-dublé – nehezebbé vált a vizsgakövetelmény teljesítése, hiszen például egy ilyen dublé rendesen meg tudja fejben keverni azt, aki nem kezd időben bele a gyakorlásba.

– Ti változtatnátok valamit a vizsgakövetelményeken?

Zoltán egyből ráharap a témára egy határozott igennel: én a nyúlkorong esetében szigorítanék – mondja. – Valami akadályt helyeznék el a pályán, amely lényegében a léniázásra hívná fel a figyelmet, mert ez korunk vadászainak egy igen gyakori betegsége.
Hosszasan beszélgetünk még a sörétes puskákkal való vadászatról, azonban rendkívül hamar elrepül az időnk, így már csak egy „kötelező” kérdésre marad időnk:

– Mi a helyzet a golyós puskával?

– Vizsgáztató lőtér vagyunk, van lehetőség nálunk a golyós puskával való lőkészség elsajátítására is. Egy esztendeje üzemeltük be a lőtér erre alkalmas részét, amit folyamatosan fejlesztünk.

Share this article

vadasztanfolyam

Leave a comment