Lövés előtti jótanácsok

A vadászat nem elsősorban a vad elejtéséről szól, de nyilvánvalóan – s ezt kár lenne tagadni – ez a „hab az erdőzúgás tortáján”, a teríték pedig maga a vadászat koronája. Lehet valaki rutinos vadász, a várva várt vad megpillantása, a puska felemelése, a célzás, majd a lövés felfokozott izgalmi állapotba hozza az embert. Akit elkap a vadászláz, nem mindig tud ura lenni a helyzetnek, és a türelmetlenség, a kapkodás, a megfontolatlan döntések, azon túlmenően, hogy esetleg hibázunk vagy sebzünk, akár súlyos, sőt végzetes vadászbalesethez is vezethetnek.

A biztonsági előírásokon kívül a lövés körülményeit bizonyos vadászetikai normák is befolyásolják. Minden vadásznak az a vágya, hogy amikor – lőtávolságtól, látási viszonyoktól és az adott helyzettől függetlenül – elsüti a puskáját, akkor a lövedék célba találjon, a vad pedig azonnal tűzben rogyjon. Ezt nevezzük „tiszta lövésnek”.

A lövés leadásának három alapvető feltétele van:

  1. a vadat felismerjük, elbíráljuk, és megbizonyosodjunk annak lőhetőségéről;
  2. minden kétséget kizáróan meggyőződjünk arról, hogy a lövésünkkel sem emberéletet, sem haszonállatot, sem vagyontárgyat nem veszélyeztetünk;
  3. a vadat fájdalommentesen, kíméletesen, szenvedés nélkül terítékre tudjuk hozni. Ha ebből a három kritériumból egyetlenegy fennállásával kapcsolatban mákszemnyi kétségünk támad, ne görbítsük rá az ujjunkat az elsütőbillentyűre! Vagyis, ha bizonytalanok vagyunk, mondjuk egy őzbak esetében az agancsminőséget illetően, inkább engedjük el! Ezzel kapcsolatban egy jótanács: sose azt vizsgáljuk, hogy miért lőhető, sokkal inkább azt, hogy miért nem! Amennyiben nem tudunk a kímélendőségre okot adó tulajdonságot lelni, akkor nyugodt lelkiismerettel útjára bocsáthatjuk a lövedéket. Ugyanez vonatkozik a személy- és vagyonbiztonságra is, ha például ismeretlen vadászterületen egyedül vadászunk, és nincs egyértelmű „golyófogó” a háttérben, akkor maradjon néma a puskánk, hiszen fogalmunk sincs, az eltévedt „golyó” hová fog becsapódni. Ha pedig túl messze áll a célba vett vad, és a céloptikánk irányzójele vitustáncot jár a lapockáján, akkor próbáljunk közelebb kerülni hozzá, ne kockáztassunk!
    Hibázni emberi dolog, de a hibázás esélyei néhány – látszólag sokszor közhely-szerűnek tűnő – tudnivaló birtokában minimálisra csökkenthető.

Sokan úgy tartják, hogy a nagykaliberek azért jobbak, mert „akárhova megy a lövés, akkor is fogja a vadat”. Ez azonban vadászhoz méltatlan hozzáállás, ráadásul nem is igaz. Nem ultramagnumokkal kell a hiányos lőtudást palástolni, hanem inkább meg kell tanulni lőni. Ehhez természetesen gyakorolni kell – nem is keveset. Senki sem születik mesterlövésznek, bár bizonyos adottságok révén egyesek hamarabb válhatnak biztos kezű puskaforgatóvá.

Shooter G00651f9f3 1280

Gyakorolni persze nem élő vadon kell, mert a vad nem céltábla, hanem ki kell járni lőtérre. Nem szabad a pénzt és az időt sajnálni erre! (Fizetős vendégként, azaz bérvadászként egy trófeás vad sebzése jóval többe kerülhet, mint két doboz töltény elpuffogtatása a lőtéren…) Ha valaki sok százezer forintot költ vadászatra, akkor néhány „kékhasút” igazán rá lehet szánni a céllövészetre, megkímélve magát a későbbi kudarcoktól. Új puska vásárlása, céltávcsőcsere, illetőleg lőszerváltás esetén mindenképpen javasolt valamelyik lőteret felkeresni.

Ha nem a saját puskánkkal vadászunk, tegyünk a kimenetel előtt néhány próbalövést, hogy „érezzük, mit tud a szerszám”!

Lényeges, hogy vadászaton csak azt a töltényt használjuk, amihez be van lőve a puskánk, mert a különböző gyártmányok, még azonos lövedéktömegű muníció esetében is képesek akár 2-3 tenyérnyit szórást mutatni.
Egyesek hajlamosak elfeledkezni arról, hogy fegyvertisztítás után, mielőtt vadászni indulnak, szárazra kell húzni a csövet, az olajos cső tudniillik jelentősen módosíthatja a lőképet!

Tartsuk szem előtt, hogy a vadászias lőtávolság 150-200 méter. A hosszú, nagyon távoli lövésekre ne legyünk feltétlenül büszkék, az ügyes vadász tudniillik – egyebek mellett – arról ismerszik meg, hogy képes parancsolni a mutatóujjának, uralkodni tud önmagán, másrészt kellő óvatossággal közelre be tudja lopni a vadat. Ne űzzünk sportot abból, hogy „mesterlövészek” módjára több száz méterről „odasuhintunk” egyet, aztán majd meglátjuk, mi lesz. (A lőtávolságnak egyébiránt külön lélektana van, mert ha túl közel áll a vad, könnyen elhibázhatjuk, mert ilyenkor hajlamosak vagyunk elbízni magunkat.)

Sokat vitatkoznak a lőoktatók és a vadászok arról, hogy lövés előtt beszívni és benntartani, avagy kifújni kell-e a levegőt. Nos, ez talán szokás és egyéni habitus kérdése, a lőtéren érdemes kipróbálni ezt is, azt is. Mindkét elmélet szekértábora kitart az igaza mellett, és mindkét érv logikusnak is tűnik, de kőbe vésett szabályt nem lehet felállítani. (A legtöbben egyébként félig kifújják…)

Abban azonban mindenki egyetért, hogy feltámasztott puskával sokkal nyugodtabban és eredményesebben lehet célozni, majd lőni. Cserkelésnél a célzóbot, de akár a kísérő válla is nyújthat alátámasztást. A lőbotok közül a legpraktikusabb a teleszkópos háromlábú, mert azon stabilabban fekszik a fegyverünk, és könnyen tudunk pozíciót váltani.

Lehetőleg a fegyvert elöl fogó kezünk, és az „elsütő kezünk” könyöke is fel legyen támasztva! Sose lőjünk kicsavarodva, ágaskodva, kényelmetlen, megerőltető testhelyzetben!
Ha túl magas, esetleg túl alacsony a lesen a deszkapalánk, akkor vastagabb ülőpárnával, esetleg a korlátra terített ruhadarabokkal segíthetünk a problémán. Amennyiben mindkét „alkalmatosság” megtalálható a hátizsákunkban, akkor már csak egy-két próbacélzást kell tennünk, miután felültünk a lesre, onnantól pedig már nyugodtan várhatjuk is kiváltó vadat. Magasságkorrekciótól függetlenül egyébként is fontos, hogy puha felületen feküdjön a fegyver, mert a kemény alátámasztásról felvágódó puska hibázást, sebzést – vagy balaesetet – eredményezhet.
Sok bosszúságot okozhat a vizes vagy párás céltávcső. A felpattintható zárósapka kiváló segédeszköz, de azért legyen a zsebünkben vagy a hátizsákunkban puha törlőkendő is, hogy a párát, illetőleg a vízcseppeket száműzhessük a lencséről.

Legyen nálunk elegendő tartaléktöltény! Mert bár fontos az önbizalom, még a legjobb lövők is tévedhetnek, s ha előttünk vergődik a sebzett vad, kiszolgáltatott helyzetünkben csak egy tőrrel tudnánk átsegíteni a szenvedőt az árnyékvilágba. Billenő csövű puskáknál jó szolgálatot tehet a tusára erősíthető gumírozott tölténytartó, ahonnan szükség esetén könnyen és gyorsan ki lehet kapni a muníciót. A gavallérpuskákat kivéve legalább két töltény legyen a tárban, egy pedig a „csövön”.

A lövés pillanatáig a mutatóujjunkat a sátorvason kell tartani. Gyorsítani vagy kibiztosítani kizárólag akkor szabad, ha már megcéloztuk a vadat, és meggyőződtünk róla, hogy minden körülmény adott a lövés leadásához. Így nem áll fenn az idő előtti „belenyúlás” lehetősége.

A lövésfélőség egy rossz beidegződés, amelynek egyenes következménye, hogy a lövő, mielőtt megérintené az elsütőbillentyűt, becsukja a szemét. Ez azonban lőtéri gyakorlással „gyógyítható”. Hasonlóképpen pontatlansághoz vezet a „nyúlós” vagy a „túl nehéz” elsütés, ami a puska rovására írandó, ám egy vadászboltban vagy egy fegyvermester segítségével pillanatok alatt lehet orvosolni a problémát…
WP