Venator Vadásztanfolyam

Túl sok a vadász Magyarországon. Ezt is lehet állítani. Én viszont inkább amondó vagyok, hogy bizony túl kevés! Nézzünk kicsit a számok és azok jelentése mögé, vizsgáljunk összefüggéseket hazai és nemzetközi viszonylatban, és ne csak arról beszéljünk, hogy vajon elegen, ne adj’ Isten többen vagyunk-e a kelleténél a ránk bízott vadállomány szakszerű kezeléséhez, hanem arról is, hogy mekkora gazdasági potenciál rejlik a vadászathoz kötődő tevékenységekben, illetőleg van-e a vadásztársadalomnak olyan társadalmi elfogadottsága, mint amit szeretnénk kivívni magunknak? Egyáltalán milyen jövő vár ránk, zöldkalaposokra? Fogadják szeretettel gondolatébresztőnek szánt soraimat…

Tényleg sok? Egyeseknek tűnhet úgy, különösképp, ha a „régi idők” szolgálnak kiindulási alapként, és ugye az a sokat hallott kifejezés is számtalanszor elhangzik, hogy „akkor minden más volt”.

65544: Enyien rendelkeznek az OMVK 2019-es aktuális közlése alapján vadászjeggyel Magyarországon.

Valóban, a rendszer, a jogszabályi környezet, a vadászati lehetőségek, minden változott azóta, és folyamatosan formálódik napjainkban is, így ezekkel a tényezőkkel együtt magunk a vadászok egyaránt. Tény, kevesebben voltunk mi, regisztrált, érvényes vadászjeggyel rendelkező vadászok, illetőleg a harminc évvel ezelőtti önmagunkhoz képest csaknem megduplázódtunk. Ez szép eredmény, jelentős fejlődés. Talán több is a kelleténél a zöldruhás „csalittipró”? Gondolhatnánk. Hova kell ennyi vadász, jut-e egyáltalán vadászati lehetőség mindannyiunknak? Nem lépjük-e esetleg túl azt az optimális vadászlétszámot, amit elbírnak hazánk vadászterületei, pontosabban vadállományunk? Számomra ezen felvetések mellett több, a vadászok létszámával kapcsolatos rendkívül fontos kérdés, összefüggések vizsgálata is felvetődik ugyanakkor.

Az egyik fő kérdésre, hogy jut-e elegendő vadászati lehetőség idehaza vadásztársainknak? Erre az Országos Vadgazdálkodási Adattár által közzétett, a 2018/2019-es vadászati év adatait feldolgozó, a vadállomány helyzetére és a vadgazdálkodás eredményeire vonatkozó összesítése is segít magyarázatot adni.

Egyértelműen kirajzolódik, hogy a vadászok létszámának növekedése nem az egyre csökkenő apróvad-vadászati lehetőségekkel, sokkal inkább a növekvő nagyvadállományok trendjével van összhangban. Ha tehát minden terítékre került nagyvadat (a külföldi bérvadászok által elejtettet egyaránt) a honfitársaink számával arányosítunk, láthatjuk, nincs ok panaszra, nem szűkölködünk a lehetőségekben. Sőt!

A nagyvad és az apróvad vadászati súlyának változása az évtizedek átlagos értékeiben bekövetkezett változások alapján

Nagyvad hasznosítása

Évtized	Átlagos hasznosítás	Teríték változása	Vadászok száma	Vadászok változása	Teríték / 1 vadász	Vadászonkénti teríték változása
1960-1969	21492		19284		1,11
1970-1979	80452	3,7	25318	1,31	3,18	2,9
1980-1989	101995	4,7	33124	1,72	3,08	2,8
1990-1999	116391	5,4	45275	2,35	2,57	2,3
2000-2009	211887	9,9	53844	2,79	3,94	3,5
2010-2018	314796	14,6	58746	3,05	5,36	4,8

Apróvad hasznosítása

Évtized	Átlagos hasznosítás	Teríték változása	Vadászok száma	Vadászok változása	Teríték / 1 vadász	Vadászonkénti teríték változása
1960-1969	686214		19284		35,28
1970-1979	1341326	1,95	25318	1,31	52,98	1,49
1980-1989	1244280	1,81	33124	1,72	37,56	1,06
1990-1999	905305	1,32	45275	2,35	20	0,56
2000-2009	723655	1,05	53844	2,79	13,44	0,38
2010-2018	596536	0,87	58746	3,05	10,15	0,29

Az apróvaddal kötődő, elsődlegesen az élőhelyek leromlásával, és a ragadozók nem megfelelő kontrolljához kapcsolódó összefüggésekkel mára mindannyian tisztában vagyunk, ugyanakkor az is biztos, hogy az apróvad hasznosításának terén drasztikusan csökkenő lehetőségek nem tántorítanak el bennünket a tevékenység gyakorlásától. A pólusok felcserélődtek, jelenleg nem ez a szegmens képviseli a prioritást idehaza. A közelgő ASP válság, és a várhatóan megtizedelt vaddisznóállomány miatt, valamint önmagában az apróvad felvirágoztatása érdekében viszont elemi érdekünk, hogy ezt a tendenciát megfordítsuk!

Mindezek után helyezzük kicsit nagyobb „térben” a magyar vadászokat! Nézzünk szét szomszédjainknál, akár egész Európában. Amikor ennek az összevetésnek a végére érnek, el fogják hinni, hogy mi tényleg nagyon kevesen vagyunk…

Miért is állítom ezt? Ehhez előbb következzék egy egyszerű okfejtés. Valójában egyáltalán nem az a fontos, hogy számszerűleg hány vadász létezik az adott országban, sokkal inkább az, hogy a népességhez viszonyított arányuk mekkora.

Lehet azt mondani, hogy például Németországban, ahol a 2017/18-as vadászati évben 384 428 volt a vadászok létszáma – ami majdnem hatszorosa a magyar vadászok létszámának – milyen irtózatosan sokan vannak hozzánk képest, de ha ezt a 82 175 684 fős teljes népességhez arányosítjuk, akkor ott 1 vadászra 214 nem vadász ember jut (Forrás: Deutscher Jagdverband, Handbuch 2018), amíg ez az arány Magyarországon 9 773 000 / 65 544, azaz 1 vadász a 149 nem vadászhoz pillanatnyilag. Tehát ezen példa szerint mi mégiscsak többen vagyunk, mint egy jóval fejlettebb, magasabb GDP-t produkáló, az európai gazdaság motorját jelentő Németországban. Akkor végül is jók vagyunk? Nézzünk csak jobban körül! Itt van mellettünk Ausztria, ahol szintén régre nyúló hagyományai vannak a vadászatnak, amely olyannyira közismert és elismert tevékenység, hogy nagyon sokan még a mindennapi munkájukhoz is használják a népviseletnek számító vadászias megjelenésű ruházatot például. Nyugati szomszédunk azért is érdekes, mert méretét és népességét tekintve is csaknem akkora országról van szó, mint Magyarország.

Ausztria a maga 8 822 000 fős népességéhez viszonyítva 130 000 (Forrás: Dachverband „Jagd Österreich” 2019.) vadásszal rendelkezik, amely 68 „nem vadászó civil” az 1 fő vadászhoz arányszámot mutat. A sógorokhoz képest tehát jócskán le vagyunk maradva. Annak érdekében, hogy ne kelljen hosszasan számmisztikázni, álljon itt egy összefoglaló térkép, amely a közelmúltban látott napvilágot. Itt ezer lakosra vonatkoztatva szerepelnek az arányok, és fontos megjegyezni, hogy a FACE lassan már 10 éves táblázata alapján készült, tehát korántsem naprakész, de jobb híján ezzel számoltak, hisz nincs azóta hivatalos, frissített és elérhető összesítés.

Ha csak a vadászok számát tekintjük, akkor például Lengyelországban (lakosság: 37 980 000 fő) is jóval többen vannak, viszont tudjuk jól, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés érte az ottani vadásztársadalmat (113 000 vadász; 2012. Polski Zwiazek Lowiecki) a jogszabályi környezet számukra rendkívül hátrányos változásai miatt. És itt el is érkeztünk a lényeghez. Lengyel barátainknál ugyanis ez egyik legrosszabb a vadászok aránya a nem vadászó lakossághoz viszonyítva: 1/336. Hasonló, mint Romániában, ahol tudjuk, hogy mennyire megszenved a vadásztársadalom a medvekérdéssel, az ennek kapcsán kialakult értelmetlen jogszabályi rendelkezésekkel. A legrosszabb helyzetben az EU területén a holland vadászok vannak e tekintetben: körülbelül 1/600-es viszonyszámmal. Egészen biztos, hogy ott, ahol nagyobb arányt képvisel a társadalomban a vadászok közössége, sokkal meghatározóbb ezáltal a szerepe, nyilvánvalóan a gazdasági ereje is az ágazatnak, és természetesen, egyáltalán nem mellékesen az érdekérvényesítő képessége is, ha tetszik politikai ereje.

Az északi, skandináv országokban tradicionálisan sokan vadásznak, a legszebb példát számunkra viszont Írország szolgáltatja, ahol a 300 000 fő körüli vadásztábor egyedülálló a maga nemében, hiszen a FACE adatai szerint 1/12 az a bizonyos sokat említett mutató, mondhatni, hogy fantasztikus. Ha tovább nő a vadászok száma, lassan elmondhatják, hogy minden tizedik ember vadászik náluk… Hol vagyunk ettől? Jó lenne akár csak az osztrákok szintjére eljutni. Összességében elmondható, hogy a lakossághoz viszonyított vadászok számát tekintve az EU utolsó harmadában vagyunk, mindössze hét országban rosszabb a helyzet ebből a szempontból, mint idehaza. Persze, ha csak számszerűen vizsgáljuk, akkor Franciaország – ahol a vadászat az emberek harmadik legkedveltebb szabadidős tevékenysége – toronymagasan vezet. Évente nem kevesebb, mint 1 200 000 ember hódol szenvedélyének. Biztosan nagy üzletnek is számít ennyi vadászt lőszerrel és egyéb felszereléssel ellátni. Ha így tekintjük, akkor érthető, hogy miért is gondol a magyarországi lőszereladási statisztikákra egyik- másik nagy tengerentúli gyártó úgy, mint a tizedesvessző mögötti kerekítési hibára.

Ugyan hazánkban a vadgazdálkodás országos pénzügyi mérlege a legutóbbi statisztikák szerint pozitív volt, vagyis 27,6 milliárd forintos bevétel mellett az ágazat az elmúlt vadászati évet 1,7 milliárd forintos eredménnyel zárta, ne felejtsük el, hogy ezek az adatok közvetlenül a vadászati ágazathoz köthetőek. Érdekes példa lehet számunkra a már sokat emlegetett Ausztria, ahol egy 2017-es tanulmány kimutatta, hogy az osztrák vadászat mintegy 731 millió euróval járul hozzá az ország bruttó hazai termékéhez. Ha pedig ehhez hozzáadjuk a vadászok kevésbé kimutatható, önkéntes szolgálatait, akkor majdnem egymilliárd euró körüli gazdasági eredményre jutunk. Ez a szám a kutatást végző linzi Friedrich Schneider közgazdászt is meglepte.

Melyek is azok a tételek, amelyeket nem tud kimutatni az OVA sem? A vadászati felszerelések, kellékek kereskedelméhez kötődő tevékenységen túl – amely a vadászat, személy szerint kizárólag miattunk, azaz vadászok miatt működik – számos egyéb költés, ami a vadászati tevékenységhez kapcsolható. Például az utazáshoz kötődő költségek (üzemanyag és annak jövedéki adó tartalma), szállás, és egyéb gasztronómiai szolgáltatások, nem megfelejtkezve arról, hogy a vadászat tipikusan olyan vidéki környezetben történik, ahol a helyben hasznosuló költések hozzájárulnak a vidék népességmegtartó képességéhez, munkahelyeket is teremtenek. Jogos kérdésként merülhet fel bennünk, hogy a vadászat jelentősebb részben az agrár- vagy inkább a turisztikai ágazat részeként működik? Ehhez, és ezáltal az egész magyar GDP-hez nagymértékben hozzájárul az a számtalan külföldi vadász, akik a tavalyi évben rekord számú, 35 000 vadászati engedélyt váltottak hazánkba, ezzel jelentősen növelve, kiegészítve a hazai vadászok táborát, illetőleg a vadászathoz kötődő egyéb költéseket. Ha a hazai vadászterületek és a magyar vadállomány ennyi külhoni vendégvadászt is „elbírnak”, akkor ezek szerint jelentősebb számú honi puskaforgatót is „ki tudna szolgálni a természet”…

észénél egyre nehézkesebb az eddig rendszerint társadalmi munka keretében elvégzendő munkák koordinálása, csakúgy, mint a szervezett vadkárelhárító vadászatoké. Mindezeken túl nagyon nehéz tagfelvételt nyerni, nem csak annak megnövekedett anyagi vonatkozása miatt, hanem az eléggé bezáródó, önkorlátozó közösségek miatt is, ahol „kihalásos alapon” biztosítanak csak helyet rendszerint az új belépőknek. Mindezek a folyamatok parlagon hagyják a vadászati lehetőségek bizonyos hányadát, egyúttal kiaknázatlan vadászati lehetőségeket is teremtve.

Azért sem jó, ha nem fordítunk kellő energiát az utánpótlásunk kinevelésére, mert a mai vadászok többsége már nem kizárólagos életformaként, mindenek felett álló tevékenységként tekint ezen időtöltésére, ebből kifolyólag jelentősen csökken az egy főre vonatkoztatott évi vadásznapok száma, ezzel szoros összefüggésben a kevésbé aktív vadászok csekélyebb mértékben járulnak hozzá a vad „betakarításához”, azaz a hasznosításhoz. Ha a fiatal generációkat – értsd gyerekek – nem aktiváljuk, félő, hogy a közeljövőben egy mennyiségi szakadék tátong majd, és hirtelen visszaesés állhat be a fenntartható vadászlétszámban, ez pedig az egész ágazatra, valamint kapcsolódó szegmenseire rányomhatja bélyegét! A sokszor csak becsmérelt USA kifejezetten jó példát mutat ezen a téren a világnak, hisz a gyermekvadászvizsga rendszere, a szülői felügyelettel történő vadászat intézményesítése kellőképpen ösztönzi az utánpótlást, hisz tudják, a vadászat jövője, kiemelten pedig maga a vadállomány csakis a vadászok miatt fenntartható, egyben hatalmas gazdasági pontenciállal is bír.

A sor végén, de egyáltalán nem utolsósorban álljon pedig korunk egyik legnagyobb problémája, a társadalom egyre növekvő vadászatellenessége. Ha elfogadottságunkat javítani szeretnénk e tekintetben, elemi érdekünk, hogy arányunk tovább növekedjék a nem vadászó civilekhez viszonyítva. Kívánatos lenne megközelíteni az osztrák viszonyokat akár, ugyanis megítélésünk jelentősen függ társadalmi beágyazottságunk mértékétől. A fenntartható vadászat értékrendszerét, a vadgazdálkodási tevékenységünkkel közvetíthető „zöld üzeneteket” csak egy erős, kvalitásait tekintve jól képzett, a tevékenységet példamutató módon, etikusan gyakorló, a társadalom szélesebb rétegét abba bevonni képes vadászgeneráció tudja fenntartani.