November, ülök a reggeli tábortűznél, fotel-szerű pillekönnyű kempingszékemben. Kávét kortyolgatok. Egy disznó átrohan a bükkösön, jó százötven méterre tőlünk. Elmélkedek.
A régmúlt és a jelen világ dolgai körül forognak a gondolataim. Jelenben élő, modern embernek tartom magam. Lélegző bakancs van rajtam, „hightech” aláöltözetemet jó cimborám hozta a tengeren túlról. Kabátomat két éve mutatta be a cég, nincs benne természetben megtalálható anyag, az alu cipzárkocsin kívül. Amúgy, meleg, vízálló mégsem fülledek bele, nagyon kényelmes. Telefonomat nyomkodom, nézem milyen idő várható.
Egyedül a csajka régi. Alumínium, még kamaszként vettem zsebpénzből a piacon. Már nem lehet kapni, kiderült nem egészséges ilyenből étkezni. A kávé akkor is jól esik.
Eszembe jut a világkiállításról egy kisebb társaság. Méltatlankodtak, hogy csak kártyával lehet fizetni. Mi baj van velünk, vadászokkal? Sötétben is látó optikával, hangtompítóval akarjuk megfogni a sakált. Drónokról figyelhetjük a búzában pihenő disznót, E-beírókönyvet akarunk meg hiányoljuk az kártya alapú vadászjegyet, az erdőt telepakoljuk vadkamerákkal. Ugyanakkor „maradi” bankjegyekkel szeretnénk fizetni, csak a lódent tartjuk hagyománytisztelőnek, ha valami magnummal sikerül elejteni egy vadat, az egyenesen árulás. Pedig a legnépszerűbb 300-as „vinmeg” már 58 éves, és a jó németeknél – ahonnan a mi hagyományainkat is eredeztetjük – jobban fogynak a műanyag, „bebujós” agyazású puskák, mint bármilyen más. A Blaser is piacra dobott egy digitmintás terepszínű R8-at. Nem a lenézett amerikaiak, hanem a németek.
Azon gondolkodom, miközben megpiszkálom a tüzet, hogy mi is tesz valakit igaz vadásszá, vagy csak egyszerűen jó emberré? A ruhája, a felszerelése, a családi háttere, az iskolái? Én például, ha természetjárásról van szó, inkább felveszek egy modern bakancsot, jó minőségű zoknival, mintsem, hogy kapcát hajtogassak egy birgedlibe. Ez utóbbi fűzős csizma, aki nem tudná. Aztán azon ábrándozom, hogy kellene egy új hátizsák is, valami modernebb, kényelmesebb.
Visszarángat a valóságba, hogy egy felszálló pernye, gyufafejnyi helyen, kiégeti a bal csuklómnál a hiper-szuper cold gear-emet…
Bármerre is forogjon a világ kereke, bármilyen ósdi vagy a legújabb felszerelésünk is legyen, egy dolog állandó, a tűz. Szerintem évezredes beidegződés, hogy mindig jól esik tűz mellett melegedni, és egy fadarabbal a parazsat piszkálni.
Jó ez a kávé, feketén iszom.
Tőtős Lehel