Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

“Akkor még éltek vadászok, igazi vadászok… talán ma is élnek, nem tudom. Én akkor vadásztam az erdőmben utoljára. Azóta csak puskások járnak itt, vendégek, kiket az uradalom fogad, s pufogtatják az erdőben a fegyvereket. A vadászat, az igazi, más volt. Te ezt nem értheted, mert nem voltál soha vadász. Számodra ez is csak kötelesség volt, úri és mesterségbeli kötelesség, mint a lovaglás, vagy társas élet. Vadásztál, de csak úgy, mint aki belenyugszik egy társadalmi formaságba. Megvető arccal vadásztál. S a fegyvert is úgy vitted, hanyagon, mint egy sétabotot. Nem ismerted azt a különös szenvedélyt, a férfiélet legtitkosabb szenvedélyét, amely minden szerep, ruha és műveltség mögött él minden férfi idegeiben, oly mélyen, mint az örök tűz a földben.”