XXV. évfolyam 3. szám 2016/március 40-41. oldal
szerző: Szabó Attila
Karbantartási praktikák a rézkefétől a szárazra húzásig
Minden vadásznak kötelessége volna a puskáit megfelelő műszaki állapotban tartani. Ez ma már egyéni felelősség kérdése, hiszen műszaki vizsgálatra csak eladás előtt kell elvinni a fegyvereket, ám a rendszeres karbantartás azon túl, hogy baleset-megelőzési szempontból elengedhetetlen, vadászetikai alapkövetelmény is. Miért? Mert egyfajta belső igényesség és a vadásztársakkal szembeni tisztelet kifejezése, ha makulátlan esztétikai állapotban lévő puska „fityeg” a vállunkon, függetlenül attól, hogy orosz egycsövűről, angolagyas vagy kecses német dupláról, márkás olasz bockról vagy egy amerikai „pumpálósról” van szó.
Sajnos a társas apróvadvadászatok alkalmával mégis számtalan esetben láthatunk rozsdás puskacsővel és ütött-kopott tusával rendelkező mordályokat, ám ennek nem feltétlenül a nemtörődömség vagy az igénytelenség a legfőbb oka, hanem a hibás takarítási módszer, illetőleg a fegyverápoló anyagok helytelen megválasztása.
Pedig a puskatisztítás nem túl nagy ördöngösség, csupán egy fogkefe, bronzkefe, fülpiszkáló, vattapamacs és tisztítóvessző vagy csőgörény kell hozzá, néhány speciális csőkefe-toldalék, illetőleg filcdugó mellett. Ezenkívül még pár olyan ápoló-, tisztító-, konzerválószert kell vásárolnunk, amely széles választékban beszerezhető bármelyik vadászboltban. Az azonban, hogy melyiket használjuk, elsősorban az ízlésünktől és a pénztárcánk vastagságától függ, de néhány szempontot azért nem árt a beszerzésnél figyelembe venni. Először is a legfontosabb, hogy a szer gátolja a korróziót és hidegre ne változzon a viszkozitása, valamint a kúszóképessége. További követelmény, hogy leoldja a cső belső faláról a lőpor- és az ólommaradványokat, valamint a szerves és szervetlen szennyeződéseket, majd vékony, filmszerű bevonatot képezve, minden apró résbe beszivárogva, kitolja a nedvességet. A jó minőségű tisztítószer nem károsíthatja a bőr, fém, gumi és műanyag elemeket, s még szélsőséges hidegben sem ragacsosodik vagy gyantásodik. Az optimális fegyverolaj ezeken felül behatol minden résbe, így elvégzi a kenést a nehezen elérhető helyeken is.
Olyan „csodaszert” semmiképpen sem javasolt alkalmazni, amelyiknek a tubusára, flakonjára az van írva, hogy univerzális, azaz mindent tudó, mert ilyen akkor sem létezik, ha egyes gyártók vagy kereskedők ezt a reklámjaikban szent meggyőződéssel állítják. Van természetesen többcélú alkalmazhatóságot lehetővé tevő tisztítószer, amelyik valamennyire véd és ken is, de kicsit hasonlít ez a négy évszakos gumiabroncsra, amelyik elvileg télen-nyáron használható, ám a rekkenő hőségben vagy a farkasordító hidegben mégsem viselkedik úgy, mint a speciális, évszakos köpenyek.
Nem árt figyelembe venni a vásárlás során, hogy a teflon, szilikon, grafit vagy ammónia tartalmú szerek eltérően viselkedhetnek, sőt a lőképet is befolyásolhatják, ezért a használati útmutató mellett az összetételre vonatkozó – néha meglehetősen apró betűs – tájékoztatót is át kell tanulmányozni! Az ammónia-tartalmú csőtisztító szerek kiválóan oldják a lőszer és lőpor maradványokat a cső belsejében, de használatuk után (a maradványok oldása, bronzkefés tisztítás) szárazra törlés és olajozás szükséges. Fontos továbbá, hogy ne keverjük az ammónium és a petróleum alapú oldószereket, melynek eredményeként – reakcióba lépve egymással – olyan szerves sav képződhet, ami a barnított csövekre nézve káros hatású.
Maga a varrógépolaj, vagy más néven műszerolaj, mint közforgalomban kapható termék nem rossz, ráadásul ez a fegyverolajok többségének is az alapanyaga, de a honvédségnél annak idején rendszeresített trafóolaj is megfelelő lehet, bár ezek egyike sem tekinthető tökéletes megoldásnak.
Zsírt semmiképpen ne használjunk – sem belül, sem kívül –, mert a zsírba beletapad a szennyeződés, amely így felkeményedik és gátolja a működést, ráadásul hideg időben megdermed, így akár komolyabb gondot is okozhat.
A hatékonyság mellett természetesen az sem mellékes, hogy egy jól megválasztott szerrel akár egyharmaddal kevesebb tisztítókefét kell elhasználnunk, egyharmaddal kevesebb a puskatakarításra fordított idő.
Jó, ha a vadászat befejezését követően mihamarabb elkezdjük az ápolást, mert ezáltal a puskánk élettartamát jócskán megnövelhetjük. A tisztítást, ha a fegyverünk nedves vagy vizes, mindig szárítással kezdjük, és csak utána jöhet a szennyeződések vegyi oldása a kiválasztott fegyverolajjal, a kefés tisztítás, majd a fegyver szárazra törlése. A meg-ázott vagy lecsapódó pára miatt vizes puskát nyugodtan rakjuk meleg helyre, de mindenképpen kerüljük a sugárzó hőt, nehogy a tus megrepedjen. Ha szükséges, a farészeket még ezt megelőzően egy enyhén benedvesített törlőkendővel meg kell szabadítani a rászáradt sártól vagy vértől. Az agyazásra egyébként célszerű külön ápolószert használni, attól függően, hogy a tus politúrozott vagy olajozott.
Ha nincs időnk vagy kedvünk közvetlenül a vadászat után takarítással bíbelődni, legalább annyit tegyünk meg, hogy a töltényűr vagy a torkolat felől – fújjuk be bőségesen olajspray-vel a cső belsejét, majd így tegyük be a szekrénybe. Ez az olaj – legalábbis, ha jó minőségű – közömbösíti azokat a maró hatású, csőfalat rongáló anyagokat, amelyek lerakódva – hosszú távon – kikezdhetik a fémet. Az égésmaradványok tudniillik begyűjtik a levegő nedvességét és savas kémhatást produkálva belülről megrágják a csőfalat.
Ha mégis az alaposabb tisztítás mellett döntünk, akkor erre nem szabad sajnálni az időt, bár egy fél óránál többet semmiképpen nem vesz igénybe ez a művelet. Az első mozzanat a bronz- vagy rézkefével történő pucolás, majd ezt követi a sörtekefe és végül a filc vagy textil segítségével történő „áthúzás”.
Nyilvánvalóan minden fegyverkarbantartás előtt ellenőrizni kell a töltetlenséget, s csak olyan helyen szabad végezni, ahol véletlen elsülés esetén nem veszélyeztetjük mások életét, testi épségét és vagyontárgyait.
Első mozzanatként 8-10 alkalommal húzzuk át az olajos csövön a bronzkefét. A szálak kihullását megakadályozhatjuk azzal, hogy a húzás irányát nem változtatjuk meg a csőben, azaz mindig egy lendülettel, megállás nélkül, egy irányba toljuk vagy vonjuk végig. A következő lépés a tisztítószeres takarítás, melynek során a puskavesszőre vagy „csőgörényre” felcsavarjuk a rögzítő toldatot, majd az arra erősített, jó alaposan bemártogatott textilgombócot, esetleg átitatott filcdugót 2-3 alkalommal végigvezetjük a csövön. Ezután várjunk legalább negyedórányit, mielőtt a csövet – többszörös rongy- vagy filcdugó-cserével – szárazra húzzuk. Ezután nem árt ismételten a rézkeféhez nyúlni, és újra keresztülhúzni vagy áttolni a rézkefével szerelt vesszőt, illetőleg kábelt a csőpáron. Ha ezzel megvagyunk, a csőbe vékonyan fegyverolajat juttatunk, majd egy ronggyal, filccel, textilkefével áthúzzuk úgy, hogy maradjon benne egy filmréteg.
Használat előtt a csövet szárazra kell kihúzni, amíg az ehhez használt filc vagy rongy teljesen tiszta és száraz nem lesz. A legvégén érdemes vécépapírt vagy még inkább konyhai papírtörlőt áttolni a vesszővel a csövön, mert ez még rengeteg maradék olajat kihoz. Amikor már nyikorgósan megy, akkor biztos, hogy olajmentes a cső.
Ha huzamosabb ideig tároljuk a puskát anélkül, hogy hozzányúlnánk, a korrózió megelőzése érdekében olajozzuk be a csövet úgy, hogy egy olajos rongyot átdugunk a csövön; egyesek azonban még ennél is tovább mennek és ilyenkor olajos rongyba csavarják szeretett puskájukat. Használat előtt ne felejtsük el ismételten szárazra húzni, mert az olajos cső módosíthatja a szórásképet.
A farészeket speciális agyápolóval vagy méhviasszal javasolt beereszteni, majd finom flanellal felpolírozni, esetleg belemasszírozni a tusba és az előagyba.
Idény végén nem árt a puskát ízekre bontani és alaposabb takarításnak, konzerválásnak alávetni, ám ezt a műveletet célszerű szakemberre, vagyis fegyvermesterre bízni.